Tisztelt Páciensek!
Szeretnék Önökkel megosztani néhány információt a háziorvosi praxis működésével kapcsolatban.
A Covid járvány előtt a praxisban az akut betegellátás mellett egy általunk jól szervezett krónikus beteg gondozási és szűrővizsgálati rendszer működött. Sokszor a megjelenő páciensek észre sem vették azt, hogy a betegvizsgálat vagy a javasolt laborvizsgálat vagy egyéb vizsgálatok az aktuális gyógyulásuk mellett krónikus betegségeik értékeit is megmutatták vagy korai jelei lehettek bizonyos kóros , még panaszt nem okozó elváltozásoknak. A rendszer nagyon hatékonyan működött, sok esetben derült fény lappangó magasvérnyomás vagy cukorbetegségre, derült ki korai stádiumú daganatos megbetegedés, vagy ideje korán felismert szívbetegség. A rendszeres kontroll, a betegek ismereteinek bővülése , a jó együttműködés következtében a Covid járvány 3 éve alatt ebből a szempontból alig romlottak az eredményeink . Covid után azonban sok mindent megváltoztatott.
A betegoldal felől érkező telekommunikációs betegellátási igényeknek nagyon gyorsan eleget téve megoldottuk, hogy a rendelőnk több módon is elérhető legyen:
1. email:
2. telefon:
3.erodium rendszer
4.személyes megjelenés
Ezekkel a lehetőségekkel a páciensek élnek is, de közben átestünk a ló túloldalára, a páciensek a nap 24 órájában emaileznek, telefonálnak és jelentkeznek az Erodium rendszerben sokszor betegség tüneteinek kezelése miatt is, ugyanakkor elmaradt a páciensek személyes rendelői megjelenése, aminek tartós hiányában nem tudom Önöket felelősséggel gyógyítani, gondozni, szűrni, gyógyszerrel ellátni.
Az arany középutat keresve , kérem rendszeresen gyógyszert írató pácienseimet évente minimum egy alkalommal történő személyes megjelenésre és a javasolt otthoni, rendelői és kiegészítő vizsgálatok szíves elvégeztetésére.
A gondozási –szűrési vizsgálatokat , mint korábban , most is az akut betegellátástól külön időben végezzük, betegeinket ide fogjuk irányítani, a vizsgálatokat pontos orvosi utasítás alapján asszisztensnő végzi, majd ezt követi a leletek orvosi összegzése.
Adminisztratív ügyintézés, igazolás kiállítás, táppénz megbeszélése, gyógyszer íratás, időpontra történő előjegyzéshez kérem az ERODIUM rendszer szíves használatát.
Aki az ERODIUM rendszert számítógépen nem tudja használni, az a kiadott kártyán lévő telefonszám hívásával egy központi telefon szolgáltatás segítségével tud időpontot foglalni.
A rendelői telefon -76-503-366 –használatát kérem szíveskedjenek korlátozni a kedd délelőtti 9-12 h közötti időtartamra receptírás igényléséhez, vagy adminisztratív ügyekhez , mert egyéb időben betegvizsgálat miatt nem tudjuk a telefont rendszeresen felvenni.
A 30-436-4268 –as mobiltelefon , orvosi telefon . Kérem , hogy ezt a számot 8-17h között kifejezetten sürgető orvosi ellátást igénylő esetben hívják.
Az Erodium rendszerben , betegség tüneteivel jelentkező páciensek számára kérdéseikre egyszerű magyarázattal tudok szolgálni, tüneti terápiát vagy személyes megjelenést tudok javasolni. Sokan igényelnek látatlanban antibiotikus kezelést, azt az esetek döntő többségében nem áll módomban felírni.
FONTOS! email-en és az ERODIUM rendszeren keresztül én is szeretném Önöket a továbbiakban rendszeresen elérni tájékoztatásul arról, hogy milyen leggyakoribb betegség típusokat gondozunk és mikre szűrünk , milyen kóroki jelekre lehet Önmaguknak is felfigyelnie, milyen tünetekkel kell sürgősségi ellátást kérni, stb, stb,…Ezirányban kérem és előre is köszönöm figyelmüket.
Az egészségével kapcsolatban tájékozott közösség hatékony orvos-páciens együtt működésén alapuló, gördülékeny betegellátás a célunk. Jól hangzik, de mindkét oldal áldozatos munkáját kívánja.
Megtisztelő figyelmüket köszönöm dr Preiszinger Andrea